Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Külllemversenysorozatunk második része a nyár örömére készült, de csak júniusban lesz lezárva. Amint a verseny nevéből is kiderült, ez alkalommal a kategóriák a nemek szerint épülnek fel. Sok nevezőt várunk, szóval gyertek, ünnepeljük a nyarat egy nagy versennyel!
Jöjjenek a szabályok, és a kategóriák!

SZABÁLYOK
Korlátlan számú lóval nevezhetsz!
Linkelt szöveget kitenni kötelező!
Edzeni tilos!
Sürgetésből nem kérünk, nevezzetek sok lóval, és hamar lesznek eredmények!
Lehetőleg minden helyezettből egy lesz, de végig ki lesznek írva, nem csak a dobogósok!

KATEGÓRIÁK
Kanca
Mén
Csikó
Póni - kanca, mén, csikó egybe

 

--

EREDMÉNYEK, NYEREMÉNYEK

Először is szeretnék bocsánatot kérni a késésért. Tudom, hogy már július 26 van, de én is mentem egy csomó táborba, köztük például egy két hetesbe is és tegnap értem vissza. Igyekszem azért aktivizálni magam, hogy az oldal születésnapjára mindenképpen fel tudjam kicsit lendíteni a forgalmat minden téren. És addigra remélhetőleg Zita is visszatér majd teljesen.

Végig kiírom a helyezéseket, igen ilyen szívtelen leszek de szeretnék visszatérni a régi g-portálos rendszerhez, mint ahogy ezt már sokan kezdik belátni.

Köszönet a segítségért Sabyy-nak a www.dreamfoal.gportal.hu (Run to Dawn) vezetőjének, aki a csikó és a póni kategóriában megalkotta az eredményeket.

Lássuk akkor a medvét:

MÉNEK

1. Bosko Roselli. Tulajdonos: Szami744
2. Imperial. Tulajdonos: Bius
3. Tir na Nog. Tulajdonos: Doreee
4. Escapade. Tulajdonos: Szami744
5. Colonel John LL. Tulajdonos: Katee
6. J.R. Tulajdonos: Leila
7. Final Destination. Tulajdonos: Pepy

8. Sweet Harmony. Tulajdonos: TriSh
9. Alca. Tulajdonos: Ubika
10. Flavour Hidden Raindrops. Tulajdonos: Akira
11. Cascade Stardust. Tulajdonos: Katee
12. Thunder. Tulajdonos: Szami744
13. Square Man. Tulajdonos: Bius
14. Up to Date. Tulajdonos: Pepy
15. Mishaal HP. Tulajdonos: TriSh
16. Ferraro. Tulajdonos: Mimó
17. Royal Flake. Tulajdonos: Szami744
18. Cabrio Coupée. Tulajdonos: Katee
19. Asterello. Tulajdonos: Feivp
20. Champion. Tulajdonos: Pepy
21. Mylord Carthago. Tulajdonos: TriSh
22. Cool. Tulajdonos: Ubika
23. United. Tulajdonos: Audere
24. Bling Bring. Tulajdonos: Szami744
25. Leonardo. Tulajdonos: Doreee
26. Con Capilot. Tulajdonos: Szami744
27. Carlos Little John. Tulajdonos: TriSh
28. Draco Max in CF. Tulajdonos: Athina
29. Aramis. Tulajdonos: Szami744
30. TDR White Stone. Tulajdonos: TriSH
31. Declarento Uno Vienna. Tulajdonos: Pepy
32. Zernike. Tulajdonos: Szami744
33. Salo Bro. Tulajdonos: Szami744
34. Super Massive Light. Tulajdonos: Szami744
35. Darkness Noir. Tulajdonos: TriSh
36. Temporal. Tulajdonos: Leila
37. Descardo Festivo. Tulajdonos: TriSH
38. Phoenix. Tulajdonos: Ubika
39. Carthago II. Tulajdonos: Doree
40. Cinnamon Boy. Tulajdonos: Pepy
41. Vida Que Assobia. Tulajdonos: Pepy
42. Mission Inpossible. Tulajdonos: Pepy
43. Crescendo Sense. Tulajdonos: Pepy
44. El Tornado Nero. Tulajdonos: TriSh
45. Warrent. Tulajdonos: Ubika
46. Rosario Rodrigo. Tulajdonos: Akira
47. Black Justice. Tulajdonos: Audere
48. Ampére. Tulajdonos: Szami744
49. Chesapeake. Tulajdonos: Szami744
50. Dastan Del Mar. Tulajdonos: Katee
51. Federíco el Espanol. Tulajdonos: Katee
52. Billy. Tulajdonos: Leila
53. Summer Buddy. Tulajdonos: Ubika
54. Fantasy Fox. Tulajdonos: Szami744

KANCÁK

1. Cloud Rainbow. Tulajdonos: TriSh
2. Santana. Tulajdonos: Akira
3. Magidaa. Tulajdonos: Bius
4. Badger Baby. Tulajdonos: Katee
5. Flo Rida. Tulajdonos: Pepy
6. Tropical Storm. Tulajdonos: Pepy
7. Lullaby. Tulajdonos: Ubiak
8. Flavour Hidden Rainbow. Tulajdonos: Akira
9. Nadira. Tulajdonos: Audere
10. Lido da Vida. Tulajdonos: Pepy
11. Bold Chieftain. Tulajdonos: TriSh
12. Alice in Wonderland. Tulajdonos: Katee
13. Apache Girl. Tulajdonos: Athina
14. Heather. Tulajdonos: Szami744
15. Expreso Y Hermoso. Tulajdonos: Katee
16. Informed Decision
17. Fabreanna. Tulajdonos: Szami744
18. Viento Uno. Tulajdonos: Pepy
19. Blue Rose. Tulajdonos: Szami744
20. Error Girl. Tulajdonos: TriSh
21. Adria. Tulajdonos: Szami744
22. Demir. Tulajdonos: Szami744

Pónik

1.helyezett:Grand Canyon;Tulaj: TriSh

 

 

 

2.helyezett:Brazoi de la Fuente;Tulaj: szami744

3.helyezett:Fleur de Fandango;Tulaj: Pepy

4.helyezett:Mambo Martini;Tulaj: Rebee

5. Champion de Luxe;Tulaj: Pepy

6.Cacao;Tulaj: Virág

 

CSIKÓK

1.helyezett:Mithology;Tulaj: Szami744

2.helyezett:Dream Valentine;Tulaj: Athina

3.helyezett:Moon Cherry;Tulaj: TriSh

4.helyezett:War;Tulajdonos: Ubika

5.helyezett:Gift Extasy;Tulajdonos: Akira

6.helyezett:Lesize Please HP;Tulajdonos: Maya

7.helyezett:Fume Boy;Tulajdonos: Evelini

8.helyezett:White Willow ; Tulajdonos: Ubika


 

Össz nevező: 90 induló ló és csikó - összevonva pónik is - és 5 kizárt ló

NYEREMÉNYEK

1. helyezettek
The Best Appearance Horse/Foal/Pony of the Summer
ELITE
DDC Appearance Champion II.
100.000 lovardabeli pénz

2. helyezettek
The Second Appearance Horse/Foal/Pony of the Summer
DDC Appearance Second Stallion/mare/foal/pony
Best
50.000 lovardabeli pénz

3. helyezetteknek
The Third Appearance Horse/Foal/Pony of the Summer
DDC Appearance Third Stallion/Mare/Foal/Pony
Good
25.000 lovardabeli pénz

4. helyezettek
The Fourth DDC Appearance Horse/Foal/Pony of the Summer
DDC Appearance Fourth Stallion/Mare/Foal/Pony
Beautiful.
12.500 lovardabeli pénz

5. helyezettek
The Fifth Appearance Horse/Foal/Pony of the Summer
DDC Appearance Fifth Stallion/Mare/Foal/Pony
Beauty

5 fölött
Appearance Horse/Foal/Pony of the Summer
DDC Appearance Stallion/Mare=Foal/Pony
Nice

Amelyik nem a te lovad része a minősítésben, azt töröld!

Köszönjük, hogy jöttetek, és még egyszer bocsi a késésrt!
 

Kizárva: Barbi - nem jelenített meg képet
Arroz Con Leche - nem jelenített meg képet

Felicitias Justify Flame - nem jelenített meg képet

Sun: Nem mutatott képet

Silver Girl: Nem látok képet

 

Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal